Lezajlott a Rádiókórus első amatőr énekesekkel közös Kodály hangversenye a Zeneakadémián. Ennek kapcsán elhangzott az Új Zenei Újságban egy riport, amelynek egyik legfontosabb része egy ifjú hölggyel folytatott beszélgetés, aki a szerencsés kiválasztottak közül való. Nagy örömmel beszélt a lehetőségről, az élményről. Így van ez rendjén.
A koncertet nem hallottam, tehát azzal nem foglalkoznék. Bizonyára úgy volt, ahogy a recenzens beszámolt róla. Kovács Sándor írásának azt részét, amelyben mennybe menesztette ezt a kezdeményezést, viszont nem hagyhatom szó nélkül.
Párhuzamot vonni Fischer Ádám zenekari kezdeményezése és e között az eset között nem helyes. A Zeneakadémia hallgatójaként beülni a zenekarba is jelent kockázatot a produkcióra, de jóval kisebbet, mint az énekkar esetében az igazi amatőr énekesek beemelése. A zeneakadémista profi muzsikusnak készül, hosszas tanulmányok után van, mire játszhat Fischer produkciójában.
Az ifjú énekes hölgytől azonban azt hallhattuk a riportban, hogy ő igazi amatőr (foglalkozása könyvelő), szeret énekelni és újabban tanul már magánéneket is! Ez azt jelenti, hogy a szakirányú képzés elején tart, ami bíztató. Az már nem, hogy szopránként jelentkezett, és végül az alt szólamot énekelte, azaz valószínűleg önhibáján kívül, nem tudott megbirkózni a szoprán szólam nehézségeivel.
Továbbra is kitartok a véleményem mellett, mely szerint káros a színvonalra az, ha amatőrök segítik ki a profikat. Nem megy. Csak romlik a színvonal. A profi kóruséneklés szakma, amit más országokban magas szinten tanítanak. Nálunk sajnos nem, pedig szükség volna rá, mert lassan megszűnik a hivatásos kórusénekes utánpótlás. Nem lesz kit kisegíteni az amatőröknek.
Visszatérve a koncertbeszámolóhoz: a méltatott szép kórushangzás talán a Rádiókórus kitűnő művészei mellett annak a melléjük szerződtetett harminc (más források szerint harmincöt) profi énekesnek volt még köszönhető, akik a Nemzeti Filharmonikus Énekkarából érkeztek. A tíz amatőr énekes dicséretére legyen mondva -a recenzió megállapítása szerint is- hogy nem rontottak a hangzásképen.
Kovács Sándornak még figyelmébe ajánlom, hogy a Rádióénekkar kiváló basszusai mindig is képesek voltak a Psalmus végén a mély hangok kitűnő megszólaltatására és ezzel kivívták többek között még Solti György és a Berlini Filharmonikusok elismerését is. Ez nem új vívmány. Szerencsére sokan énekelnek még az akkori basszusok közül ma is. Vajon meddig?
A tíz amatőr énekes közreműködése valószínűleg a jegyeladást sem generálta túlságosan. Erre utalhatott a kritikus is amikor a háromnegyed-négyötöd ház kérdését találgatta.

Még valami:
Véleményem szerint lehet ilyen közös profi-amatőr együtt éneklési alkalmakat teremteni reklám vagy marketing célból, de nem illik érte a közönségtől pénzt kérni. Belépődíjat csak a legmagasabb zenei színvonalú koncertekért illik szedni. Az pedig továbbra is csak magasan képzett profi muzsikusokkal képzelhető el. Ezt Kovács Sándor is tudja.