2011. október 16. - Budafoki Dohnányi Zenekar
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont a Zene-Kép sorozat estjeinek, melyek sorában a nyitóhangverseny az együttes immár hagyományos filmzene-koncertjeinek folytatása. A műsor első részében Wagner-muzsikát hallhattunk, a Tetralógia olyan részleteit, amelyeket előszeretettel szokás betétzeneként is felhasználni (Az istenek bevonulása a Valhallába, A walkűrök lovaglása, Erdőzsongás, Napkelte és Siegfried rajnai utazása), a második rész eredetileg klasszikus szerzők műveiből való filmzenéket ígért. Az előzetes beharangozás szerint „a szerkesztők kimondottan olyan műveket válogattak, amelyeknél a megszólaló zenékhez készült képi megfogalmazás a mélyebb megértést szolgálja”. A Wagner műrészleteket követően, a szünet után következett a látvány; a zenekar műsorait reklámozó filmhíradóval főszerepet kapott a vetítővászon. Igaz, a továbbiakban nem kizárólag klasszikus szerzők műveit hallhattuk, de a változatos összeállításra aligha lehet bárkinek panasza. Ráadásul, a Star Wars-rajongó fiatalabb hallgatók nagy örömére, meghívott vendégként megjelent az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége (a színpadon rövid happeningben ketten közülük megpróbálkoztak a vezényléssel is).
Figyelemfelkeltő program, a megtartandó és bővítendő törzsközönség ismeretében – maximális körültekintésre vall. Ráadásul, a kivitelezés is „profi” (aki nem szereti a klipeket, magára vessen)! Örömmel gyönyörködtem a 3. emeleti állóhelyeket zsúfolásig megtöltő fiatalokban – sokan talán csak a Star Wars kedvéért jöttek el, de bárhogy is volt, az eredmény az, hogy hallottak csaknem egy órányi Wagner-muzsikát (tudatosodhatott bennük, hogy némely részletet már korábban is ismerték, csak épp azt nem tudták, hogy Wagner-szerzemény), s annak hatása alól aligha vonhatták ki magukat. A többi tekinthető akár jutalomjátéknak, elsősorban a fiatal hallgatók számára.
Ugyanakkor, korántsem könnyű feladatot vállalnak ilyenkor az előadók, hiszen élőben (a koncertek pillanatnyi hibalehetőségeivel) kell olyan élményt adniuk, amely felveszi a versenyt a korábban felvételről ismert zenék minőségével. Kétségkívül a legigényesebb a Wagner-részletek egymásutánja, amikor aligha van idő a részletek között lazítani, engedni a koncentrációból. Rendkívül jó iskola viszont abból a szempontból, hogy minden zenekari játékosnak teljes intenzitással kell részt venni a zenei folyamatokban – s ha ilyen feladatokon „edződik” valaki, remélhetőleg, máskor sem szorítkozik szólama hangjainak puszta lejátszására. Amikor Hollerung Gábor áll együttese élén, mindig tudja lelkesíteni muzsikusait, érezhetően inspirálja a játékosokat. De minden bizonnyal többet, zeneileg igényesebb részleteket-nüanszokat tud kérni, ha kizárólag a megszólaltatandó zenére koncentrálhat.
Ami az előzetes programokból kimaradt, azt pótolta a karmester az egyes részletek felkonferálásakor, így megtudhattuk, hogy több műsorszám esetében a feldolgozás Werner Gábor munkája (aki egyébként a zenekar karmestere, s a MÁV Szimfonikus Zenekar csellistája). Az est valamennyi közreműködőjének köszönhetően olyan produkció született, amelyet bármely korosztályhoz tartozó hallgatója a magáénak érezhetett. (Fittler Katalin)