2011. október 7. - Savaria Szimfonikus Zenekar
A Szimfonikus felfedezések sorozatbeli szereplésre szánt magyar műsor (Kodály, Bartók, Veress) aktualitás következtében módosult, a Visegrádi Négyek tiszteletére összeállított cseh, lengyel, szlovák és magyar programmá. Az eredeti programból maradt Veress I. szimfóniája, az est első része Smetana-nyitánnyal kezdődött (Az eladott menyasszony), a folytatásban pedig Chopin ritkán hallható korai műve, a Rondo a la Krakowiak, továbbá egy Rajter-mű, a Suite symphonique kapott helyet. Maradt a tervezett dirigens (Medveczky Ádám), változott a szólista (Lajkó István lépett fel). A tényleges zenekari „megmérettetés” elsődleges szempontját a protokoll, a reprezentáció vette át. Érződött ez az előadókon is, a kompozíciókra való figyelés helyett a megszólaltatásra került a hangsúly.
A nyitány esetében az ismertségre való hivatkozással felületes utánjátszással elégedtek meg, mintegy markírozva a kontrasztáló karaktereket. A Chopin-műben a táncnak kijáró ritmikus „tartást” keveselltem a kíséretben, egyszersmind a kísérés gesztusát, ami a szólistára figyelés intenzitásában tudott volna megmutatkozni. Lajkó István, akit az utóbbi időben örvendetesen gyakran hallhatunk, alaposan kidolgozott magánszólammal, a pódiumon ritkán felcsendülő mű szépségeinek megcsillantásával emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg a közönséget. Ludovit Rajter 1933-ban komponált műve képviselte a szlovák zenét. Kicsit igazságtalan ez a választás a született szlovák szerzőkkel szemben, kiváltképp, mivel ezt még Budapesten Rajter Lajosként jegyezte, s voltaképp a kor magyar zenéjének jellegzetes vonulatába tartozik, a divertimento-, szvit- és szerenád-termés és a programszimfónia határvonalán helyezkedve el. Ugyanakkor mégis hálásnak kell lennünk műsorra tűzéséért, hiszen a ’40-es évek közepétől a pozsonyi zenei élet fellendítésén - elsősorban karmesterként - munkálkodó muzsikus alkotótevékenysége mindmáig szinte ismeretlen nálunk. A 2000-ben elhunyt Rajternek a ’70-es évek végétől több vidéki város zenekara és közönsége tartozott köszönettel felejthetetlen koncert-élményekért, sajnos a budapesti koncertéletbe való visszatérése (a ’80-as évektől) kevés alkalomra korlátozódott. (Külön öröm, hogy szerzői CD-jét is megvásárolhatták ezen az estén az érdeklődők.) A Szvit nem támaszt speciális elvárásokat a zenekari muzsikusokkal szemben; az elegáns stílusú darab kellemes hallgatnivalót jelent.
Veress Sándor I. szimfóniájából korábban már lemezfelvételt is készített a zenekar, általuk ismert tehát; a mindenkori közönség számára felfedeznivalónak ezt a művet kínálták már az eredeti műsortervben is – a megváltozott környezetben kicsit disszonánsnak hatott, hogy a japán császári dinasztia 2600 éves fennállása alkalmából komponált mű képviseli a magyar termést (még akkor is, ha a pályáját Svájcban kiteljesítő szerző e művét még idehaza írta). Mindenesetre, a zenekar ütőseinek lehetőségük nyílt az érvényesülésre, s mint a koncertet megelőző „Előhang” beszélgetéséből kiderült, egyúttal Medveczky Ádámnak is módja nyílt e művel való aktív találkozásra. (Fittler Katalin)