Clarinetto diabolico

(Hungaroton Classic, HCD 32658)

Tizenöt éve, 1995-ben alakult a Budapesti Klarinét Kvartett, s korántsem tekinthető véletlennek, hogy a négy zenekari muzsikus, Szepesi János, Reé György, Mayer László és Pápai Ákos kamaramuzsikusi ambíciója töretlen. Szereplési lehetőség, kedvező fogadtatás idehaza és külföldön: inspiráló hatású. Korábban két CD-jükön többségében klasszikus átiratok szerepelnek, új korongjuk magyar zeneszerzők kamaramuzsikáját népszerűsíti. Ugyanakkor, aligha kell missziónak tekintenünk műsorválasztásukat; a darabok vélhetően az előadók számára is oly kedvesek, amennyire sikerült megszerettetniük a hallgatókkal. Mert másképp aligha tudnának gondoskodni arról, hogy a 71 perc észrevétlenül múljék el, anélkül, hogy egy pillanatig is „sokallnánk” a klarinét-hangot. Változatos az összeállítás, kikapcsolódásra és a szó nemes értelmében vett zeneélvezetre egyaránt alkalmas.
A darabok közül többet az együttesnek komponált szerzője, így Klarinétkvartettjét Hidas Frigyes, Fekete Gyula, Brünauer Tibor a CD címötletét sugalló Scherzo Diabolicot, s Gyulai Gaál János a Négy romantikus játékot. Dubrovay László Klarinétkvartettje Esz-klarinéttal és basszusklarinéttal bővíti a hangzásteret, s a basszusklarinét fontos szerepet kap a műsoron szereplő legújabb, Kovács Zoltán 2009 októberében bemutatott Álomtánc No. 3 című darabjában is. Kisebb apparátust foglalkoztat Takács Jenő 112. opusza (Öt darab három klarinétra), jelentősen kibővítettet Madarász Iváné (a RE-petícióban oboa, vibrafon, marimba és zongora társul a klarinétokhoz). Három mű felvétele a Magyar Rádióban készült, a többit ez év februárjában-márciusban rögzítették a Hungaroton stúdiójában. Azonos, magas minőséget képviselnek felvételtechnikailag csakúgy, mint zeneileg. Ez utóbbinak ékes bizonyítéka, hogy a hallgató nem érzékeli/észleli sem a hangszertechnikai, sem az egyéb interpretációs „nehézségeket”: olyan készterméket kap, amelyről elhiszi, hogy az előadás a művel azonos. Minden hatásosnak tűnik; a szabályos periodizálású zenei anyag csakúgy, mint az egyénített formai megoldások, a dallam-kíséret faktúra csakúgy, mint a szólampáros elrendezésű, vagy a zenei gondolatokat átvevő-folytató szakaszok. A hallgatnivaló jellegzetessége, hogy rendkívül gazdag színekben, olyannyira, hogy a kontrasztok már-már feledtetni képesek bármiféle feszültség hiányát (amikor mégis van, egészen rövid terjedelmű-hatású, tehát mindig közel a megoldás-feloldás). A speciális effektusoknál (amelyekben leginkább Dubrovay műve tobzódik) sem a furcsaságuk tűnik fel, mert mindig konkrét karakter megjelenítését célozzák.
A korong végighallgatása üdítő – legfeljebb a műveket elválasztó hosszabb szünet esne jól – de nyilvánvaló: a korong terjedelme nem tette ezt lehetővé. Így tehát marad a készülék-közeli zenehallgatás, a felvétel időnkénti megállításával – ami annál is praktikusabb, mivel akkor már érdemes egyúttal némelyik darabot újrahallgatni…(FK)