MÁV Szimfonikus Zenekar 2010. február 17.

A szólistaválasztás méltó a mesterbérlet rangjához. Ismét megerősödhetett mindenki a meggyőződésben, miszerint Lukács Gyöngyi világklasszis, aki sztár-partnerével képes színpadot varázsolni a pódiumra. Nemcsak operarészleteket hallhattunk, hanem megelevenedtek operabeli szituációk (annak ellenére, hogy a szoprán sztereotíp mozgáskészlettel rendelkezik). Boldogan láttuk viszont Lady Machbethként, s olyan szerepekben is, amelyekben színpadi produkcióját mindezidáig nélkülöznünk kellett. Külön öröm volt a Boccanegra-kettős mindazok számára, akik a közelmúltban részesei lehettek a MET-közvetítésben az operának. Agachét valószínűleg valamennyi hallgató a szívébe zárta.
A MÁV Szimfonikus Zenekar régóta, rendszeresen fellép énekes világsztárok kísérőjeként, számos külföldi helyszínen, mondhatni: rutinos kísérő-együttes. Kesselyák Gergely is eljegyezte magát az opera-műfajjal. Együttműködésük szerencsés konstellációnak tűnik, s ez számos mozzanatban megmutatkozott. Általában már az első hangokkal sikerült megteremteni az atmoszférát (ellenpélda az Anyegin záróduettjének slampos bevezetése), s a továbbiakban érződött az egyetértés karmester és együttese között. Ugyanakkor ez a megelégedettség néha a színvonal rovására ment; a légkört aligha rontaná el néhány pontos indulást indukáló pregnáns mozdulat, s a már a próbák során megkövetelt állandó kontaktus karmester és valamennyi szólam között (ha ennek alaposabb szólam-tudás az ára, akkor azt is meg kell követelni!). Méltatlan, hogy a máskor jeleskedő csellószólam miatt a hallgatónak aggódnia kelljen! A műfajváltás nem indokolja, hogy hirtelen elfelejtődjék mindaz, ami az utóbbi időszak zenekarnevelő műhelymunkájának eredményeképp hallható javulást eredményezett az együttes zenekari estjein. Így is élvezetes-szép estével gazdagodtunk – több koncentráció még értékesebb-szebb, s a zenekari játékosokra is visszaható élményeket eredményezett volna.