Nemzeti Filharmonikusok 2010. November 26.

„A műsorban elhangzó műveket nemcsak az köti össze, hogy orosz szerzők munkái, hanem az a tragikus körülmény is, hogy valamilyen módon mindkettő létrejöttéhez öngyilkosság kapcsolódik” – erre a MüPa műsorkalauza hívta fel a figyelmet, a bemutató előadások fogadtatásáról a műsorismertető-szórólap tájékoztat. Az est tapssal mérhető sikere a teljesítményekért kijáró tetszésnyilvánításként értelmezhető elsősorban.
Egy szinte ismeretlen és egy viszonylag gyakran hallható kompozíció követte egymást, így a zeneirodalomban többé és kevésbé jártasak egyaránt találtak örvendeznivalót, ráadásul – ha hihetünk a zongoraversenyt követő ováció indulatának - új közönségkedvenc született Denis Kozhukhin, azaz Gyenisz Kozsuhin személyében. Ezúttal vélhetőleg az est karmestere, Kocsis Zoltán is maradéktalanul elégedett lehetett a vendégművésszel.
Prokofjev II. zongoraversenyét hallgatva óhatatlanul is elismeréssel kellett adózni a szerző virtuóz zongorista felkészültségének. A briliáns szóló-szólam egészen más dimenzióját teszi lehetővé a főként írásbeli közlésekből ismert ténynek. Prokofjev 33 évesen játszotta magánszólamát a bemutatón - ha hihetünk a szerző állításának, miszerint a kétzongorás átirat alapján készült zongoraverseny szinte új műnek tekinthető, figyelmen kívül hagyható az immár rekonstruálhatatlan eredetinek a sajtóvisszhangja. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy miért tartozik mindmáig a ritkán játszott versenyművek közé: rendkívül magas követelményeket támaszt az előadókkal szemben. A 24 éves szólista technikai nehézséget nem ismerően, olyan anyanyelvi természetességgel és biztonsággal szólaltatta meg, ami inspirálóan hatott a zenekarra is. A Nemzeti Filharmonikusok egy emberként állították tudásukat a mű szolgálatába. Mintha rég bejáratott repertoárdarabról lett volna szó, olyan „olajozott” volt az összjáték, a karmesternek nem a pódiumon kellett kiküzdenie a re-produkciót. Az „egy hang is melódia” poétikus gesztusát a mű számos részletében megtapasztaltuk. A felelgetések, a kommentárok, a mintegy „rábólintó” válaszok formai biztonsággal sorjáztak, minden frázisnak, gesztusnak, motívumnak hangulata, sőt, kedélye volt. A kohézió érződött a tételek folyamán – a zongora gyakran terjedelmes szólószakaszait sem afféle lazító pihenésre használták a muzsikusok (könnyű az akusztikus kontroll: bármekkora szünetet követően, valamennyi szólam szervesen csatlakozott a folyamatokba). Beszédesen játszottak a vonósok, a szín-palettát gazdagították a fafúvók, a rezeknek köszönhetően pedig a zenei térhatás érzete erősödött. Aki először hallotta itt és most a művet, minden bizonnyal keresni fogja az alkalmat újrahallgatására (akár koncerten, akár hangfelvételről).
Az ismeretlen darab nagy élménye került a mérleg egyik serpenyőjébe – a másikba az akusztikus emlékekkel erősített Csajkovszkij-szimfónia került (a „Patetikus”). Furcsamód ezúttal a mély (megrendítő) hatás elmaradt – talán az első rész élménye is „ludas” ebben. Hogy az előadás koncentrációja kicsit csökkent, önmagában nem indokolja ezt – hiszen a többnyire épp a metrikus tartásban erős zenekar csak önmagához képest volt esetenként precíz, ezt viszont bőségesen kárpótolta például a nyitótételben az áradóan éneklő dallamokkal. Valahogy a széles dinamikai skála ellenére, még a harsány pillanatokban sem tűnt olyan súlyosnak, ami szinte letaglózza a hallgatót. Fokozatosan haladt a kétségkívül kidolgozott III. tételig - a temperamentumos előadás hallatán egyszerre drukkoltam és szorongtam, vajon megúszható-e a beletapsolás. Kocsis Zoltáné az érdem, hogy „kivédte” azzal, hogy még a szükséges lélegzetvételnyi szünetet is szűkmarkúan mérte – de ennyi impulzív előzmény után a lassú zárótétel kontrasztot biztosított ugyan, de az a bizonyos végtelen szomorúság, ami néha megrendíteni képes a hallgatóságot, ezúttal elmaradt.
Tudatos-koncepciózus is lehetett ez az elképzelés, szándékos szakítani-vágyás az immár hagyományos érzelmi kísérőjelenségektől – helyettük azonban másfajta többlet-élményt nem adott. Vagy kínált – de elfogadására nem voltunk eléggé felkészültek.