Óbudai Danubia Zenekar 2009. november 17.

Azt a helyszínt, ami nem csupán egy a sok közül, hanem A Nagyterem (amelyről Bächer Iván írt megrendítő szépséggel évtizedek távolában, egykori olvasójának feledhetetlenül). Így hát aligha lett volna létjogosultsága a kritikusi attitűdnek – becsületesebb bevallani, hogy ezúttal a hosszantartó búcsú-processzus zeneileg értékes kínálatát hallgatva az immár vissza nem térő alkalmat ragadtuk meg.
Így érezhettek az előadók is – talán még az elsősorban énekesként népszerű vendégkarmesterre is hatott nemcsak a muzsika, hanem a hely szelleme.
Az Óbudai Danubia Zenekar viszonylag kis létszámban szorongott a pódium közepén (a fafúvósok a vonós-szólamok közé préselődtek), félkör alakban vette őket körül a nagylétszámú kórus. Itt korántsem csupán zenei szempontok érvényesültek; a jótékonysági koncerten senki sem akart kimaradni sem a monumentális Bach-mű megszólaltatásának élményéből, sem pedig lemondani a vendégkarmesterrel való együtt-muzsikálásról. A művészeti vezető, Kollár Éva is beállt énekesei közé, s meg kell vallani: a látszám-aránytalanság nem okozott egyensúly-problémákat a hangzást illetően.
Ezúttal nemcsak a közönség vált közösséggé a Bach-vallás bűvöletében, hanem érezhetően ünnepi alkalomként élték meg az előadók is e szereplést, afféle zenei áldozatot.
Cura persze nem régizene-specialista, viszont kiválóan tudta animálni valamennyi előadót. Az argentin szopránnak, Maria Bissónak nem volt irigylésre méltó a helyzete Németh Judit oldalán, Kálmán László elfogódottsággal küszködött, a Kovács István helyett fellépő Hámori Szabolcs par excellence oratóriuménekesekre jellemző egyszerűséggel formálta meg szólamát. A zenekari hangzás ilyen körülmények között aligha lehetett arányaiban ideális – a szólisztikus lehetőségeknél mindenki tudása legjavát adta. Az előadás erőssége a pregnáns ritmika volt; a polifon (imitációs) szakaszok értő kottaolvasata (a nagy apparátus valamennyi résztvevőjétől) önmagában biztosította a tételek vitalitását.
Zene-templom lett (még egyszer, a közeljövőben talán utoljára) a Zeneakadémia Nagyterme –
még a ruhatári sorbanállás is a szertartás részévé vált. (FK)