Szent István Szimfonikus Zenekar 2009. Október 18.

Viszont, mindvégig szenvedtünk attól a nehézkedéstől, amelynek köszönhetően Mozart muzsikája ezúttal földhözragadt maradt. Kétségkívül fontos és hasznos, hogy valamennyi zenekari tag részesedjék a Mozart-játszás varázsából – ám ez a többlet koránt sincs összhangban a vállalkozás hangképével. A torzóként fennmaradt mise szakaszokra esett szét. A legnagyobb empátiát Simon Krisztina szólama váltotta ki, az énekes-próbáló nagy ugrásokkal - ám épp ez a zenehallgatás távolított el leginkább a gyönyörködtető Mozart-muzsikától. Az egész szólam valamiféle akrobatikának hatott, afféle megmutatom, mit tudok gesztusnak. Mozart, aki jól ismerte az emberi hang természetét, minden bizonnyal személyre-szabott szólamot komponált ezúttal. Tehát, korántsem az énekes életének megkeserítése volt a célja. Most a vállalkozás heroikussága érvényesült. A misében nemcsak azért tűnt embert-próbálónak a sok rövid tétel, mert az előadók feladata az lett volna, hogy mindegyiknek karaktert adjak, hanem azért is, mert szinte egymás sarkára léptek a szakasz-kezdetek. Sohasem a (múló) pillanatot élvezhettük, hanem legfeljebb próbáltuk a szépen megoldott részleteket megőrizni emlékezetünkben.
A rendelkezésre álló nagy zenekari apparátus nehezítette az arányos hangzáskép létrejöttét; s így időről-időre maximum részlet-szépségekkel kellett beérnünk. Hasonlóképp, a nagy apparátus számlájára írható az a sok-sok pontatlanság, amellyel a csúcspont-hangra való megérkezés járt, vagy érzékeny-agogikus formálás következtében a záróhangok elérésekor. A szinkópák ezúttal nem feszültségkeltő effektusként funkcionáltak, hanem ritmusképletek voltak csupán – ezáltal éppen azt a hatást nem érték el, amelyre hivatottak! A kórus a tőle megszokott megbízható teljesítményt nyújtotta.
A Szent István Király együttesei kétségkívül a muzsikus-utánpótlás rangos iskoláját jelentik – ám ha az érthető-indokolt pontatlanságokhoz hozzászoknak az ifjú muzsikusok, akkor könnyen fognak alkalmazkodni későbbi pályájuk során bármely együttes saját hiányosságaihoz. Ily módon elvész az a sok-sok érték, amely kétségkívül jelen van, szinte észrevétlen, az István-együttesek mindennapjaiban.
Amire szívesen emlékezünk: a kettős-verseny két szólistájának együttmuzsikálása, és néhány tutti-állás a miséből. Ez viszont kevés a mérleg egyik serpenyőjébe – miközben a másikban esetleges igénytelenségek gyülekeznek. A Mozart-esten ezúttal Mozartból mutatkozott a legnagyobb hiány. És nem is csak a hallható élmények szintjén – valószínűleg a műsor eljátszása után is kevés olyan tanulsággal gazdagodtak az ifjú muzsikusok, amelyeket a későbbiekben kamatoztatni tudnak. (FK)